2010. október 26., kedd

Panna cotta


 Panna cotta rebarbarával:

250 ml tejszín
250 ml tej
2 zselatinlap
40 g kristálycukor
vaníliarúd vagy vaníliaaroma
(én ázsiai boltos vanília komplettet használtam, azért lett az enyém sárgás)


A tejből és a tejszínből is minél zsírosabb annál jobb, ha csak nem fogyózik valaki :) Összeöntöm a tejet és a tejszínt, majd ha már kicsit felforrt hozzáteszem a többit (szerintem így a cukor könnyebben feloldódik és nem ragad le esetleg az aljára). A zselatinlapot ebbe áztatjuk be és nem külön vízbe vagy tejbe!! nekem fogalmam sem volt az elején, hogy hogy kell. 10-15 perc kicsit forraltam is. Majd poharakba öntöttem, utólag gondolkozva jobb a műanyag pohár, amit szét lehet vágni, mert nekem nem jött ki szépen a kávés pohárból. 4 kis adag lett belőle. Nem kell félni ha túl folyós meg fog szilárdulni pár óra alatt. Tálaláskor forró vízbe kell mártani az alját akkor könnyebben kijön elvileg, bár nekem nem jött be. Mellé rebarbarát pirítottam, még sose csináltam de mivel van a kertbe ezért nem lehetett veszni hagyni, plusz  Jamie Oliver egyik könyvében is rebarbarával van a panna cotta. 5 szár rebarbarát megpucoltam felvágtam  majd serpenyőben 4 ek. cukorral és egy kis triple seccel felöntve pároltam 10-15 percig. Fontos , hogy a rebarbarának távolítsuk el a héját és amelyik része fás azt ne tegyük bele, mert úgyse lesz jó ( khm tapasztalat :) ) vágjuk négybe vagy félbe ha kisebb. Hagyjuk meg alatta egy kis levet, amivel majd leönthetjük a pannát.

Albergo Bianco

Home hotel Firenze letisztult, minimalista stílusú szobái. Sok-sok fehér:  fehér bútorok, fehér falak és néhány kis kiegészítők, amik arany és fekete színűek. Ötletes és egyedi  megoldás arra, hogy emelkedjenek ki a sok egyforma hotel közül, főleg egy olyan városban mint Firenze. Lakásban vagy házban nem tud elképzelni, főleg nem az enyémben :) 250 eurótól..

Simply, minimalist style hotel, Home Hotel in Florence. The rooms are walls decorated with white and white furniture, some pieces are gold. Its nice but I cant imagine for long time living :) From 250 euro..







http://www.hhflorence.com/
képek

2010. október 25., hétfő

Paestum

Paestum a Világörökség részeként elismert romváros Campania vidékén található. A várost Poseidonia néven Kr. e. 600-ban a görögök alapították. Ezen a vidéken nagy hatása volt a görögöknek. Három dór stílusú templom található itt, amelyek a dór stílus építészeti korszakban mintaértékűnek számítanak. Az ősi bazilika (Kr.e. 450-ben), amely Hérának volt szentelve, az egyik legnagyobb görög kőtemplom volt a maga idejében. A másik templom Athéné temploma kisebb, de formában kiemelkedőbb. A Poszeidon templom (Kr. e. 450-ben), úgyszintén Hérának szentelt, az akkoriban felemelt olimpiai Zeusz-templom építészeti formáját idézi. Továbbá egy kisebb amfiteátrum, a polgárok gyülekezőhelye, a fórum, és a római idő számos nyilvános épülete érdemel említést. Ugyancsak jó állapotban van a 4,75 km hosszúságú városfal, amely lukániai és római építészeti korszakokra tesz tanúbizonyságot. A múzeum a dél-olasz ókori görög kultúra leleteinek gyűjteményét mutatja be valamint a Paestum környékén talált tárgyakat állították ki, főként a görög és lukániai temetőkből. Ezenkívül számos váza, fegyver és festett kőtál van kiállítva, ez utóbbiak koporsófödélként vagy oldalfalként szolgáltak. Ezek közül a  búvár sírja a legismertebb. A 11. század után Paestum feledésbe merült, és csak a 18. században fedezték fel, Pompei-el egy időben. Sajnos még ma se annyira híres és ismert, mint amennyire azt megérdemelné.

Héra temploma
Athéné temploma

2010. október 23., szombat

Delizioso! :) Körteszorbet


Egyszerű és finom édesség:
Körteszorbet 

Hozzávalók:
2 érett vilmoskörte
100 g cukor
100 ml víz
fél citrom leve
2 tk vanilia aroma
2 tk grappa








Cukort és a vizet összemelegítem kicsit forralom, majd hozzáteszem a megpucolt és szeletelt körtéket. Párolom pár percig (5-10), amíg meg nem puhulnak majd hozzáteszem a maradék hozzávalókat. Kicsit hűlni hagyom majd jöhet a turmix. Kis edénykébe öntöm és a mélyhűtőbe teszem, kb fél óránként felkavarom. 4szer kavartam meg aztán el kellett mennem otthonról, mire hazaértem kész is volt :) még egy hét után sem kristályosodott ki nekem. Nagyon finom, de elég édes is és tömény. Két főre.

Torta di mela

Alma torta gyorsan és egyszerűen: 
Tortaforma aljába bele simítottam a leveles tésztát, megkentem  felverr tojással vékonyan. Közben megpucoltam 3-4 nagy almát, vékonyabb szeletekre vágtam. Lábosban kevés vajat melegítek kb. egy evőkanálnyit, rádobtam az almát kicsit piritottam, majd 2 evőkanál cukorot, citromlét vanília aromát, gyömbért, fahéjat adtam hozzá és felöntöttem kevés vízzel, ha van édes borunk vagy pezsgőnk az is szuper lehet hozzá. 10-15 perc alatt megpuhul, attól függ hogy milyen vastag. Ha kész akkor leszűröm és ráteszem a tésztára. Közben a felülre kerülő morzsának álltam neki ami 50 g cukor 50 g vaj és 50 g lisztből áll, összekeverem a lisztet és a cukrot majd hozzáadom a puha vajat és elkezdem összevegyíteni úgy hogy jó morzsás legyen. Megszórom az almát a morzsás keverékkel, szeletelt mandulával, fehércsoki korongokkal vagy máskor kókusszal. Nekünk gázsütőnk van abban 40 perc alatt megsül legmagasabb fokozaton. Az almatöltelék puha marad, de a teteje finom ropogós lesz. A párolt alma levéből kis tejszínnel és cukorral jó kis öntetet lehet készíteni.

Pompei romjai: scavi di pompei II

Pompeit először 8 éves koromban láttam egy könyvben, melyben minden napra jutott egy történet, emlékszem hogy Pompei volt a januári nagy történet. Nagyon jók voltak a rajzok és a történet is egyből megragadott. Amikor a dél-olasz túránkat tervezgettük egyértelmű volt, hogy elmegyünk ide is. Nagyon izgultam, hogy vajon mennyire lesz csalódás a valóságban ahhoz a képhez képest ami bennem élt  Végül egyáltalán nem volt csalódás, ami a legjobb hogy nagyon nagy terlület, így olyan mintha mindig lenne valami új felfedeznivaló (olyan mint Róma mindig van egy-egy csodaszép régi épület., amit még nem láttál  hiába voltál már háromszor ott azelőtt). Gyönyörűek a házak már ami megmaradt belőlük, a falfestmények és a mozaikok is hihetetlen hogy majdnem 2000 évesek és még mindig láthatók. Sajnos sok helyen le voltak zárva a házak vagy nem lehetett bemenni, még látszik hogy sok helyen folynak felújítások és persze munkásokat is látni. Ja és persze jobb abba inkább bele se gondolni, hogy vajon mi lehet eredeti és mi nem :) Mi úgy 2-3 órát tölthettünk Pompei romjai között, ez alatt mindent megnéztünk (jó a kis füzet is amit adnak, könnyen lehet tájékozodni) viszont így is kihagytuk sajnos a szőlőkben azt a részt ahol holttestek lettek volna. Van itt bordélyház is, étterem és pékség, amfiteátrum (kisebb és nagyobb), bazilika, fórum és sok-sok ház, melyek közül sokat el is neveztek (wikipedián részletes leírások vannak róla). Összeségében szuper élmény volt, jó idő is volt. A circumvesuviana-val mentünk Sorrentoból Pompeibe majd Nápolyba. Ha jól emlékszem fél óra volt kb. az út. A Pompei scavi-nál kell leszállni. Februárban nem voltak sokan egyébként, így jobb volt megnézni a romokat. 11 euro a belépő vagy 5.50 a féláras. Egész évben nyitva, van novembertől márciusig az utolsó belépési idő 15:30! 
 a kép előterében látható a tűzhely szerűség
 a szőlő, itt vannak a holttest makettek is, háttérben a vezúv







 a kis kút háza
Google street view Pompei 3D-s bejárásához..

2010. október 22., péntek

Pompei romjai: scavi di pompei

Pompeii ókori romváros Nápoly közelében, Campania tartományban található. A város a Vezúvtól kb. 9 kilométerre, egy lávatalapzaton épült. Gazdasági és politikai fejlődését jelentősen befolyásolták a Nápolyi-öbölben megtelepülő görögök. A görög művészet hatása néhány templomban, valamint néhány helyiség díszítésében is felismerhető. Rövid ideig az etruszkok is birtokolták illetve a szamniszok. A városnak virágkorában kb. 20 000 lakosa volt. Pompeii és környéke a rómaiak egyik kedvenc üdülőhelye volt, erről tanúskodnak a környező településeken feltárt villák is. A Vezúv kitörése pusztította el 79-ben. Hatalmas hamu- és lapillitömeg lepte be a várost, teljesen eltemetve azt.
Pompei első megtalálása teljesen véletlenszerű volt. A 16. században a Sarno folyó szabályozási munkálatai során bukkantak fel az első falmaradványok. 1748. április 6-án kezdték meg hivatalosan az ásatásokat Rocque Joaquín de Alcubierre spanyol mérnök vezetésével, akinek nevéhez fűződik Herculaneum 1738-as felfedezése is. A rövidesen híressé váló lelőhely kiemelt szerephez jutott az újkori európai kultúra fejlődésében. Napjainkban Olaszország egyik kiemelt turisztikai célpontja, a Világörökség része. A ma 66 hektárt felölelő felásott terület a világ legnagyobb ismert összefüggő romvárosa. Állagának megőrzése napjainkban a régészek számára látszólag megoldhatatlan problémákat vet fel. Számos épület rossz, összeomláshoz közeli állapotban van. A romok megmentése csak nemzetközi együttműködés révén lehetséges. 

Bazilika romjai
Faun háza, faun szobor
Faun háza, hatalmas Nagy Sándor mozaik

2010. október 19., kedd

még több trullo....

Alberobelloban mi a Trulli holiday egyik trullojában laktunk, nagyon jó helyen a régi városrészben és sok sok trullo vett minket körül :) 69 euro volt egy éjszaka plusz reggeli egy közeli kávézóban. Télen hideg volt egy kicsit, de egyébként nagy és tiszta volt a trullo és szerintem igazi élmény ilyenben lakni. Néhány kép a trullokról, elsők a trulli holiday, negyediktől Casa Emerald bérelhető trullo.








2010. október 17., vasárnap

Mi piace :) Trullo moderno

Trullok bérelhetők és vásárolhatók is Puglia régióban, ezek a képek a Trulli Angelo-ból valók. Modern és stílusos házikók, nekem a nappali és az a kandalló (vagy kemence?) a kedvencem. Ceglie Messapica-ban található, Ostunitól kb. 15 percre, a leírás szerint távol a tömegturizmustól.

You can find trullis in Puglia  for sale and for rent too. These pictures are from Trulli Angelo. Modern and stylish, I like the living room and the fireplace. This trulli is in Ceglie Messapica, 15 minutes from Ostuni.
Frist pic inside an old trulli.
régi trullo belülről
új trullo kivülről
nappali


konyha, étkező
fürdőszoba


2010. október 16., szombat

Mi piace :) Alberobello

Alberobello Puglia régióban Bari közelében található, jellegzetes építményei a trullók, melyek kúp alakú, habarcs nélkül, mészkőből épült lakóházak. A legtöbb trullo elszórtan Valle d’Itria vidékén található, de a legtöbb és a városképet meghatározó számú trullo Alberobellóban található, amely 1996 óta az Unesco világörökségének része. Télen nem volt sok turista, legalábbis úgy tűnt :) nyáron lehet, hogy elég kommersz ha ellepik a turisták, de vannak olyan házak ahol tényleg helyiek laknak. A város két részre osztható, délen a történelmi városközpont (Rione Monti és Rione Aia Piccola), északon pedig a modern város. Alberobellóhoz tartozik Coreggia, egy kis falu, valamint számos tanya (masseria): Marzalossa, Marraffa, Badessa, Cavallerizza Malvischi, Torricella, Muscio, Chietri. Alberobello történelmi városközpontja (Zona Monumentale) két negyedből áll: Rione Monti és Rione Aia Piccola. Ezekben közel 1400 trullo áll. A Rione Montit 1923-ban, míg a Rione Aia Piccolát 1930-ban nyilvánították nemzeti műemlékké, majd 1996-ban kezdeményezték a két negyed világörökség  listájára való felvételét. A trullókat a környékről származó csiszolt mészkődarabokból építették fel, alapozás és habarcs nékül. A négyszögletes szobáknak apró ablakokat építettek, a kandallókat pedig az 1,5-1,8 m vastagba falba mélyítve építették. Az építményeket chianche-nek nevezett 5–7 cm vastag mészkőlapokkal burkolták, amelyeket kúp-szerűen illesztettek egymáshoz. A tető csúcsát általában díszítették (cucurneo). A belső terek kialakításánál, így emeletek hozzáadásához, fát használtak. A többszobás trullók esetében minden szobához külön kúpos-tető tartozik. Az épületeket fehérre meszelték. Különleges trullók: templom trullo (5.kép), kétszintes trullo (6.kép). Útközben nagyon nagy hó volt, hólánc nélküli bérautóval vágtunk neki az útnak hiszen várt a lefoglalt trullo minket. Az trullo bérlő irodában azt mondták, hogy 3 éve nem esett ekkora hó és hogy nagyon szuper és kivételes élményben volt részünk hogy átélhettük ezt. A helyiek meg voltak örülve a hótól hatalmas sorok álltak a cipőboltok előtt és valószínűleg  elfogyott az összes hótaposó pár óra alatt :)









útközben