2010. november 6., szombat

Pesto: Piatto Italiano

Többféle szószt hívnak pestónak, közös vonásuk a törés-zúzás, hiszen az olasz pestare igéből származik a nevük, mely a hozzávalók összetörésére, zúzására utal. A pesto maga a mozsár, melyben az alapanyagokat hagyományos módon összetörik. Sok mindenből készülhet pesto, a lényeg a harmónia. Lehet benne olajos mag (a fenyőn kívül dió, mandula, pisztácia), fűszernövény (bazsalikom vagy  menta, zsálya) esetleg zöldség (spenót, paradicsom) és sajtféle (parmezán, ricotta).
A legkedveltebb pesto fajta, a genovai az olaszok szerint csak mozsárban készíthető. A bazsalikom nem érintkezhet fémmel, így az aprítógép késével sem, ugyanis ettől megkeseredik, szénaíze lesz. Fontos a sajt minősége is, használjunk grana padanót, vagy pecorinót.
A bazsalikomszárról
2-3 maroknyi levelet tépkedünk, megmossuk, megszárítjuk és a sóval és 6 gerezd fokhagymával mozsárban krémesre törjük. Lassan adjuk hozzá az 1-2 deciliternyi olívaolajat és a 10 dkg frissen reszelt parmezánt, megborsozzuk, tálaljuk. Egy-két hétig eláll a hűtőben, de jégkockatartóban fagyaszthatjuk is. A legelterjedtebb pesto fajta a genovai pesto (Pesto alla genovese), de ismert és közkedvelt a szíciliai is. A szícilia (Pesto alla siciliana) aszalt paradicsommal készül, van benne ricotta és fenyőmag helyett dió vagy mandula. A calabriai pesto piros kaliforniai paprikát és borsot tartalmaz.
A gasztrokultúra fejlődésével őrületes pesto láz tört ki, egyre többen készítünk pestót petrezselyemből, friss korianderből, spenótból, rukkolából, de a vagányabbak biztosan kipróbálták már a pitypang és a medvehagyma pestót is.A spenót és pitypang esetében forrázzuk, majd szűrjük le az alapanyagot, és ezután adjuk hozzá a diót vagy fenyőmagot.
Az olasz pestók távolabbi rokonai a francia pistou és a persillade. A pistou (ejtsd: pisztu) a fokhagyma, bazsalikom és olíva olaj keveréke. Elsősorban Provence-ban fogyasztják tésztával vagy kenyérre kenve, de kedvelt a minestrone leveshez hasonló Soupe au Pistou (pisztus leves), melyben fehér és zöldbab, paradicsom, nyári tök, burgonya és vermicelli (a spagettinél vékonyabb tésztafajta) is van.

forrás , forrás2:mindmegette

Rome: dettagli



vatikáni szökőkút






2010. november 3., szerda

Uno dei miei sogni :)

Imádnivaló :) Chianti mellett található ez a kis hotel, ami egy középkorú pár sikeres vállalkozása. Azt írják magukról, hogy szerelem volt első látásra a ház és egy álmuk vált valóra ezzel.  Én is elfogadnám ezt kis hotelt, amit egy parasztházból alakítottak át. Nagyon tetszenek a komódok, a rekamié és az a terasz és a kilátás, szóval úgy összességében az egész.  Csodálatos lehet azt csinálni amit szeretsz és megvalósítani az egyik álmod. Főleg Olaszországban élni életed párjával és egy hatalmas kutyával :)


Totally love it :) lots of nice reviews on tripadvisor.com about this charming hotel.
We had always dreamt of running a charming small hotel and, after 20 successful years in international banking, we decided to take the plunge. Tuscany was the natural choice and when we glimpsed this abandoned farmhouse it was a case of love at first sight. La Locanda is a dream come true and we really hope you will share and enjoy its unspoilt beauty with us. Our small staff will be delighted to help us in taking care of you. Bualo’ is our large doorman-dog! He is very friendly and loves to sniff guests on arrival. Please don’t be alarmed, he only does this because he doesn’t see much through his long blonde tresses.







forrás: http://www.lalocanda.it/

Castel del Monte

A Castel del Monte (eredeti nevén Castrum Sancta Maria de Monte) a legismertebb a II. Frigyes német-római császár által épített várak közül. Puglia régióban fekszik Andria városától nem messze. Része volt annak a várhálózatnak, amelyet a császár építtetett a Szicíliai Királyság belső rendjének biztosítása céljából a mai Basilicata és Puglia régiók területén.
Az 1240-es években épült Castel del Montét Apúlia kőkoronájaként is említik, különleges, nyolcszögletű alaprajza miatt. A vár nem hadászati szempontok szerint épült, és a hiányos korabeli dokumentumok alapján csak következtetni lehet esetleges ceremoniális szerepére. A vár virágkora egybeesett II. Frigyes uralkodásával, a császár halála után pusztulásnak indult. Szépségét és különlegességét 1876-ban fedezték fel ismét, amikor az olasz állam felvásárolta, majd több évtizedes munkálatok során helyreállíttatta. A várat – köszönhetően érdekes és egyedi építészeti megoldásainak – 1996-ban az Unesco a világörökség részévé nyilvánította. A Castel del Monte kopár vidék közepén, egy messziről látható domb tetején áll. Keletkezésének körülményeit homály fedi, rendszerint II. Frigyes kedvenc vadászkastélyaként tartják számon. Eredetileg a közeli, de már akkor elhagyatott kolostor után (Santa Maria del Monte) kapta nevét, mint az a császár egyik rendeletéből kiderül. Az 1656-os pestisjárvány idején Andria lakossága a várban keresett menedéket. Ezt követően a vár elnéptelenedett és pusztulásnak indult. A 18. század végén, a 19. század első felében pásztorok, illetve útonállók (briganti) lakták. Ebben az időszakban pusztult el a falakat borító márványburkolat, illetve a várat díszítő értékes szobrok is.
A nyolcszögletű épületnek többféle szimbolikus jelentést tulajdonítottak. Egyrészt a nyolcágú csillag ősi képe a császárság eszméjének a szimbóluma. Ezenkívül az asztrológusok szerint a nyolcszög, a négyzet és a kör az anyag és szellem között közvetít. A keresztény hiedelemvilágban a nyolcas számjegy arra utal, hogy a Teremtés hét napját egy nyolcadik követte, amely a Feltámadás révén az újrateremtést jelenti, ugyanakkor a nyolcas szám Krisztus visszatérését is jelképezi. A nyolcas szám szimbolikáját a császár valószínűleg tudatosan alkalmazta az általa elkezdett építményekben, így a Castel del Monte szerkezetében is. Más elméletek szerint a Castel del Monte csillagképek mintájára épült: e feltételezéseket támaszthatja alá, hogy az év egyes időszakaiban olyan fény- és árnyékhelyzetek jelentkeznek, amelyek a várat egy túldimenzionált égi naptárrá változtatják. Vannak olyan elképzelések is, amelyek szerint II. Frigyes – aki részt vett a kereszteshadjáratokban – magával hozta a Szentföldről a Szent Grált, melyet a Castel del Monte egyik termében rejtett el. 1991-ben a német Spiegel folyóiratban megjelent egy cikk, amely két olasz kutató különleges elméletét vázolta fel, akik kapcsolatot véltek felfedezni a vár és az egyiptomi gízai Kheopsz piramis között: A Castel del Monte geometriai formai nyelvében II. Frigyes utalásokat tett más, számára fontos helyekre és épületekre: chartres-i katedrális, Jeruzsálem és a Felsendom. Mindenekelőtt a kutatók a vár alaprajzában a Kheopsz piramis képmását vélték felismerni – jeleket a fáraó eltemetett kamrája helyéről, amelyet mostanáig még senki sem talált meg. Ezen elmélet szerint, amely megszámlálhatatlan számjelképekkel dolgozik, lehetővé válik a gizehi piramis újbóli felfedezése, ha ezt az egyiptomi illetékesek jóváhagyják. Ennek a feltételezésnek sok köze van az asztrológiai központú építészethez, amely érvényes úgy a Castel del Montéra mint a Kheopsz piramisra. II. Frigyes számtalan ilyen kapcsolatot ismert. Az olasz kutatók beszámolója azt is bizonyítja, hogy a vár alap mértékegysége az egyiptomi rőf volt, és ezáltal megmagyarázható, hogy a vár kerülete megegyezik a Kheopsz piramis oldalainak hosszával, amely szintén 232,92 méter.
Mielőtt úgy döntünk, hogy idejövünk az előtt érdemes tájékozódni, hogy nyitva van-e a vár. Amikor mi voltunk elvileg nyitva lett volna, de mégsem... februárban és dél körül voltunk itt, az útikönyv szerint nyitva kellett volna lennie. Szuper élmény és útközben sok régi trullo is látható :)





II. Frigyes (wikipedia)
 Castel del Monte 1890-ben (wikipedia)
alaprajz (wikipedia)
Mola di Bari
forrás: wikipedia

2010. november 2., kedd

Costiera Amalfitana: Amalfi

Az Amalfi-part (Costiera Amalfitana) Nápolytól délre, a Salernói-öböl északi részén húzódik. A meredek partról rálátni a tengerre, a környéken pedig 1400 m magas hegyek látványa bűvöli el a látogatót. A táj kivételes szépsége már az ókorban is téma volt, bár évszázadokon keresztül csak a tengerről vagy gyalog lehetett megközelíteni. Itt jött létre Olaszország első tengeri köztársasága a 10. században, gazdag kereskedelmi kapcsolatokkal, melyek Pisa és Genova növekedése révén erősödtek meg. Az Amalfi-part a 19. században vált igazán híressé, amikor 1857-ben utak építése által a part könnyeben elérhetővé vált. Akkoriban a hely gyorsan ismertté vált és az európai művészek valamint tudósok ide vonultak vissza. A táj szépségét a kanyargós, néha túl keskeny, beborított sziklakiszögellések és meredek szakadékok fokozzák. Az Amalfi-part és települései 1997-óta részei az UNESCO Világörökségének. Amalfi városát valószínűleg Nagy Konstantin császár katonái alapították 320-ban.  A nagy hajózási tapasztalatnak köszönhetően az amalfiak megalkották a Tabula Amalphitana-t, a világ első hajózási törvénykönyvét, amellyel a rivális tengeri hatalmak elismerését is kivívták. Amalfi kereskedői raktárakat tartottak fenn Alexandriában, Antiókhiában és Jeruzsálemben, az utóbbi helyen 1048-ban általuk alapított Szent János-kórházból eredeztetik a johanniták rendjét. A papírgyártó műhelyeiről és a limoncellojáról világszerte híres település ma az Olaszországba látogató turisták egyik kedvenc célpontja. Itt született Flavio Gioia, a mágnestű feltalálója is. A Cattedrale Sant’ Andrea (Szent András-katedrális) a város legimpozánsabb épülete. Tulajdonképpen egy épületegyüttes részét képezi egy másik templommal, a kriptával, a monumentális lépcsővel, az előcsarnokkal, a harangtoronnyal, valamint a kolostorral együtt. A katedrális homlokzatán Jézus és tanítványai allegorikus, bizánci stílusú ábrázolása látható, amely fölött színes berakású mozaikok találhatók. A katedrális legfőbb különlegességeinek egyike az 1066-ban Konstantinápolyban készült bronzkapu, melyről ugyan az ezüstbevonat már régen lekopott, de még jól láthatók Krisztus, a Szent Szűz és néhány más szentnek az ábrázolásai.
 Positano
Amalfi



történeti forrás: wikipedia

2010. október 26., kedd

Panna cotta


 Panna cotta rebarbarával:

250 ml tejszín
250 ml tej
2 zselatinlap
40 g kristálycukor
vaníliarúd vagy vaníliaaroma
(én ázsiai boltos vanília komplettet használtam, azért lett az enyém sárgás)


A tejből és a tejszínből is minél zsírosabb annál jobb, ha csak nem fogyózik valaki :) Összeöntöm a tejet és a tejszínt, majd ha már kicsit felforrt hozzáteszem a többit (szerintem így a cukor könnyebben feloldódik és nem ragad le esetleg az aljára). A zselatinlapot ebbe áztatjuk be és nem külön vízbe vagy tejbe!! nekem fogalmam sem volt az elején, hogy hogy kell. 10-15 perc kicsit forraltam is. Majd poharakba öntöttem, utólag gondolkozva jobb a műanyag pohár, amit szét lehet vágni, mert nekem nem jött ki szépen a kávés pohárból. 4 kis adag lett belőle. Nem kell félni ha túl folyós meg fog szilárdulni pár óra alatt. Tálaláskor forró vízbe kell mártani az alját akkor könnyebben kijön elvileg, bár nekem nem jött be. Mellé rebarbarát pirítottam, még sose csináltam de mivel van a kertbe ezért nem lehetett veszni hagyni, plusz  Jamie Oliver egyik könyvében is rebarbarával van a panna cotta. 5 szár rebarbarát megpucoltam felvágtam  majd serpenyőben 4 ek. cukorral és egy kis triple seccel felöntve pároltam 10-15 percig. Fontos , hogy a rebarbarának távolítsuk el a héját és amelyik része fás azt ne tegyük bele, mert úgyse lesz jó ( khm tapasztalat :) ) vágjuk négybe vagy félbe ha kisebb. Hagyjuk meg alatta egy kis levet, amivel majd leönthetjük a pannát.

Albergo Bianco

Home hotel Firenze letisztult, minimalista stílusú szobái. Sok-sok fehér:  fehér bútorok, fehér falak és néhány kis kiegészítők, amik arany és fekete színűek. Ötletes és egyedi  megoldás arra, hogy emelkedjenek ki a sok egyforma hotel közül, főleg egy olyan városban mint Firenze. Lakásban vagy házban nem tud elképzelni, főleg nem az enyémben :) 250 eurótól..

Simply, minimalist style hotel, Home Hotel in Florence. The rooms are walls decorated with white and white furniture, some pieces are gold. Its nice but I cant imagine for long time living :) From 250 euro..







http://www.hhflorence.com/
képek