A következő címkéjű bejegyzések mutatása: látnivalók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: látnivalók. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 9., szerda

Pantheon






 
Pantheon vagyis az összes istennek szentelt templom. Marcus Agrippa építette i.e. 27-ben, többszörr tűzvész és rombolás áldozata lett, majd Hadrianus átépítette és az eredeti kúp helyett fél kör kupolára változtatta a tetőt. IV. Bonifác pápa szentelte fel keresztény templommá, 609-ben, a Szent Szűznek és az összes szent mártírnak ajánlva. 
A Santa Maria Rotonda néven is ismert templom sírboltjaiban helyezték örök nyugalomra Raffaellot, Baldassare Peruzzit és Vignolat - a két neves építész, II. Viktor Emánuelt, majd a fiát, I. Umberto királyt és Margit királynét. Az épület két részből áll: a nyolcoszlopos előépítmény, a porticus mögöt a hatalmas rotunda alkotja az épület magját. A rotonda vagyis a kerek templombelső átmérője 43.20 m és ugyanennyi a padlótól való távolsága is. A rotunda belső terét félkör- és szögletes alaprajzú térbővületek gazdagítják: a hét fülke a hét bolygót vagy hét istenséget jelképezi. A tér megvilágítását 8,9 méter átmérőjű oculus (jelentése szem) biztosítja. Az épület tetőzete az égboltot, az istenek lakhelyét szimbolizálja. Egyes tudósok szerint egy hatalmas napórának építették a Pantheon vagyis annak az oculusát. 
link

2011. január 24., hétfő

Musei Vaticani

A 16. században alapított Vatikáni múzeumok a római katolikus egyház pazar gyűjteményét mutatják be.
Évente több, mint 4 millió látogató keresi fel, idén néhány nap éjszakai nyitva tartással is várták az érdeklődőket. A főbejáratuk a Viale del Vaticanón található, tehát nem ugyanott van ahol a Szent Péter Bazilikába kell sorban állni.  Ne vigyünk magunkkal semmilyen szúró eszközt pl. körömreszelő, svájci bicska :) mert úgyis elveszik... A több mint 50 ezer műtárgyat megtekintve az embernek leírhatatlan élménynek lehet részese, nagyon érdekes és változatosak az egyes termek. Hogy a számos műtárgy között el lehessen igazodni, és a turisták meg tudják tekinteni a legjelentősebbeket, színes utakat hoztak létre: ibolyaszín, bézs, zöld, és sárga utak vannak, az első 1,5 , míg az utolsó 5 órás, és mindegyik út a Sixtus-kápolnába vezet. A belépő 15 euro, tanulóknak 8 . Kiemelendő a művészeti galéria, olyan művészek munkáival, mint Raffaello, Leonardo, Caravaggio, vagy Bernini. A Museo Pio Clementino a világ legnagyobb ókori gyűjteményét tartalmazza, görög, és római remekekkel. Természetesen itt található a Sixtusi kápolna is, de csak az út legvégén. Ha fényképezni szeretnék akkor lehetőleg titokban tegyük, mert az őrök mindent kiszúrnak :)











2011. január 20., csütörtök

Piazza Navona


Piazza Navona: az első században épült, a formája egy nyitott stadiumra hasonlít és tartottak is itt játékokat.
A tér fő jellegzetességei a szökőkutak a legjelentősebb a Fontana dei Quattro Fiumi (a Négy folyó kútja, mely a négy földrészt jelenti, Európa, Afrika, Ázsia, Amerika; Duna, Nílus, Gangesz, Rio Plata ), melyet Bernini épített 1651-ben. A másik két szökőkút a Fontana del Moro és Fontana del Neptune.
Épületek amik a téren találhatók:
  • Stabilimenti Spagnoli
  • Palazzo de Cupis
  • Palazzo Torres Massimo Lancellotti
  • Nostra Signora del Sacra Cuore
  • Palazzo Braschi (Museo di Roma)
  • Sant Agnese in Agone 
A téren játszodott Dan Brown könyvéből készült Angyalok és démonok film egyik részlete, pontosabban a szökőkútban.

 Fontana del Neptune
Palazzo Braschi

2010. október 25., hétfő

Paestum

Paestum a Világörökség részeként elismert romváros Campania vidékén található. A várost Poseidonia néven Kr. e. 600-ban a görögök alapították. Ezen a vidéken nagy hatása volt a görögöknek. Három dór stílusú templom található itt, amelyek a dór stílus építészeti korszakban mintaértékűnek számítanak. Az ősi bazilika (Kr.e. 450-ben), amely Hérának volt szentelve, az egyik legnagyobb görög kőtemplom volt a maga idejében. A másik templom Athéné temploma kisebb, de formában kiemelkedőbb. A Poszeidon templom (Kr. e. 450-ben), úgyszintén Hérának szentelt, az akkoriban felemelt olimpiai Zeusz-templom építészeti formáját idézi. Továbbá egy kisebb amfiteátrum, a polgárok gyülekezőhelye, a fórum, és a római idő számos nyilvános épülete érdemel említést. Ugyancsak jó állapotban van a 4,75 km hosszúságú városfal, amely lukániai és római építészeti korszakokra tesz tanúbizonyságot. A múzeum a dél-olasz ókori görög kultúra leleteinek gyűjteményét mutatja be valamint a Paestum környékén talált tárgyakat állították ki, főként a görög és lukániai temetőkből. Ezenkívül számos váza, fegyver és festett kőtál van kiállítva, ez utóbbiak koporsófödélként vagy oldalfalként szolgáltak. Ezek közül a  búvár sírja a legismertebb. A 11. század után Paestum feledésbe merült, és csak a 18. században fedezték fel, Pompei-el egy időben. Sajnos még ma se annyira híres és ismert, mint amennyire azt megérdemelné.

Héra temploma
Athéné temploma

2010. október 23., szombat

Pompei romjai: scavi di pompei II

Pompeit először 8 éves koromban láttam egy könyvben, melyben minden napra jutott egy történet, emlékszem hogy Pompei volt a januári nagy történet. Nagyon jók voltak a rajzok és a történet is egyből megragadott. Amikor a dél-olasz túránkat tervezgettük egyértelmű volt, hogy elmegyünk ide is. Nagyon izgultam, hogy vajon mennyire lesz csalódás a valóságban ahhoz a képhez képest ami bennem élt  Végül egyáltalán nem volt csalódás, ami a legjobb hogy nagyon nagy terlület, így olyan mintha mindig lenne valami új felfedeznivaló (olyan mint Róma mindig van egy-egy csodaszép régi épület., amit még nem láttál  hiába voltál már háromszor ott azelőtt). Gyönyörűek a házak már ami megmaradt belőlük, a falfestmények és a mozaikok is hihetetlen hogy majdnem 2000 évesek és még mindig láthatók. Sajnos sok helyen le voltak zárva a házak vagy nem lehetett bemenni, még látszik hogy sok helyen folynak felújítások és persze munkásokat is látni. Ja és persze jobb abba inkább bele se gondolni, hogy vajon mi lehet eredeti és mi nem :) Mi úgy 2-3 órát tölthettünk Pompei romjai között, ez alatt mindent megnéztünk (jó a kis füzet is amit adnak, könnyen lehet tájékozodni) viszont így is kihagytuk sajnos a szőlőkben azt a részt ahol holttestek lettek volna. Van itt bordélyház is, étterem és pékség, amfiteátrum (kisebb és nagyobb), bazilika, fórum és sok-sok ház, melyek közül sokat el is neveztek (wikipedián részletes leírások vannak róla). Összeségében szuper élmény volt, jó idő is volt. A circumvesuviana-val mentünk Sorrentoból Pompeibe majd Nápolyba. Ha jól emlékszem fél óra volt kb. az út. A Pompei scavi-nál kell leszállni. Februárban nem voltak sokan egyébként, így jobb volt megnézni a romokat. 11 euro a belépő vagy 5.50 a féláras. Egész évben nyitva, van novembertől márciusig az utolsó belépési idő 15:30! 
 a kép előterében látható a tűzhely szerűség
 a szőlő, itt vannak a holttest makettek is, háttérben a vezúv







 a kis kút háza
Google street view Pompei 3D-s bejárásához..

2010. június 18., péntek

Borongós hangulatban

Altare della Partia & Piazza del Campodiglio